Itt a nyár legbiztosabb jele: erős UV-B sugárzásra figyelmeztetnek
Normál bőrtípusnál 15-20 perces napon tartózkodás is elég a leégéshez.
Normál bőrtípusnál 15-20 perces napon tartózkodás is elég a leégéshez.
Martonvásárnál két balesetben megsérült négy autó, amelyek a belső forgalmi sávot elfoglalják.
Szombaton az ország déli részén kell zivatarokra számítani, eközben 22-27 Celsius-fokra készülhetünk.
Pénteken pedig akár harminc fok is lehet az előrejelzés szerint.
Kidőlt fákhoz, megrongálódott vezetékekhez hívták a tűzoltókat kedd este, de volt, ahol autók ragadtak be a vasúti átjáróba a viharban.
A meteorológiai szolgálat figyelmeztetett, hogy 11 és 15 óra között ne tartózkodjunk sokáig a napon.
Időnként feltámadhat a szél és néhol záporok is előfordulhatnak.
Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
Az eddig jellemző szemerkélő eső megszűnik, egy-egy gyors záporra kell csak számítani a délutáni órákban.
Szürke csütörtök, után pénteken már lekezd felszakadozni a felhőzet.
A növények legalább örülhetnek, mindenki másnak viszont nem a legszebb arcát mutatja a május.
A Kisalföldön 30-40 milliméternél is több csapadék hullhat.
A legjelentősebb áradás a Rábán várható.
Eső, borús ég várható vasárnap is. De legalább igazán hideg nem lesz.
De legalább nem lesz nagyon hideg, délutánonként 20-22 fok is lehet.
Ne nagyon tervezzen kültéri programot a hétvégére.
A Bakonyban viharos széllökések is előfordulhatnak
A délkeleti országrészben élők azért, biztos, ami biztos, tegyék el az ernyőt.